Védőnők tollából

Amikor a kitartás életet menthet!

A Hölgy, akinek az esetét leírom, régi ismerősöm volt, az évek során többször kerültünk mindennapos munkakapcsolatba is.

2009-ben a kezdetekkor az elsők között kapott meghívólevelet, már hosszú évek óta nem volt nőgyógyásznál és én azt hittem, hogy a fent leírtak elég bizalmat keltenek benne ahhoz, hogy első hívásomra igent mondjon.  Végül pár hónap múlva vonakodva ugyan, de igénybe vette a védőnői szűrést. Mondanom sem kell, hogy mennyire izgatott voltam, amikor közölnöm kellett vele, hogy az eredmény nem negatív. Sikerült nőgyógyászhoz irányítani, úgy látszott, hogy oldódik benne az ellenállás, mivel nem volt szükség sürgős beavatkozásra, csak gyógyszeres kezelésre és leginkább nyomon követésre. De nem így történt.

Ezt követően évekig nem tudtam meggyőzni arról, hogy járjon kontroll vizsgálatra, mindig az a dacos NEM volt a válasz. Én pedig aggódtam. Mígnem eltelt az újabb három év, és érkezett a következő meghívó. Elhatároztam, hogy a karácsonyi szabadság előtt még teszek egy újabb kísérletet a meggyőzésére. És megtört a jég, igent mondott és eljött a kenetvételre. Megkönnyebbülés, majd újabb izgalom, az eredménye 2009-hez képest jelentősen romlott. Emlékszem a torkomban dobogott a szívem, amikor közöltem Vele az eredményt. Azután már felgyorsultak az események, szakorvosi vizsgálat, január elején műtét, majd a megnyugtató szövettani eredményt követően a felszabadult mosoly… megérte kitartani. Azt mondta, ha Te nem jössz, én magamtól nem mentem volna el szakorvoshoz.

Számomra az esetből az a tanulság, hogy mostantól próbáljak meg minél kitartóbban a mögé a dacos NEM mögé belátni. Mert a felnőttek is félnek, gyermekien és elszántan ragaszkodnak félelmeikhez, mi lesz, ha valami kiderül? Ez ellen a félelem ellen korrekt információátadással és gondoskodó kitartással vehetjük fel a harcot, hogy megérjen bennük a tudatos felnőtt IGEN, nem is eredménytelenül.

Osváthné Farkas Margit védőnő

Amikor a szűrővizsgálat életet menthet

2009 óta végzek Berentén védőnői méhnyakszűrést. Az első szűréseket nagy izgatottsággal végeztem el, de az idő bebizonyította, hogy meg tudom csinálni és a településen élő nők is szívesen eljönnek hozzám.

2012 nyarán az akkor 49 éves hölgy először szerepelt a védőnői méhnyakszűrés meghívottjai között. Otthonában beszéltünk meg egy találkozót, ahol tájékoztatást követően időpontot kért a szűrésre. A látogatás során megtudtam, hogy hosszú évek óta nem járt szakorvosnál és emiatt szégyelli is magát.

A mintavételt követően egy negatív eredményt adhattam át, amelynek nagyon örült és nő ismerőseit ösztönözte a védőnői szűrésen való részvételre.

2017-ben ismét a meghívottak között szerepelt és már nem is volt számára kérdés, hogy ismét megjelenjen a szűrésen. Ennek nagyon örültem, hiszen ez egy visszaigazolást jelentett nekem, hogy elégedett volt az általam végzett munkával. A mintavételre 2017 júliusában került sor. A leletet augusztus közepén adtam át, amely ekkor már sajnos eltérést mutatott: kóros hámelváltozás, kifejezett fokú intraepitealis laphám laesio (HSIL), CIN 3, szövettani vizsgálat javasolt…

Amikor kezemben tartottam a leletet hosszú percekig azon gondolkodtam, hogyan is fogom tudni elmondani neki úgy, hogy ne omoljon össze a hír hallatán. Ismét az otthonában kerestem fel, ahol nyugodtan, négyszemközt tudtunk beszélgetni. Bevallom, hogy nem volt könnyű ez a beszélgetés, nagyon nagy erőt kívánt tőlem is, hogy minél érthetőbb, megértőbb legyek számára. Szerencsére megértette, hogy mindenképpen szakorvoshoz kell fordulnia.  Megértette, hogy a szűrővizsgálat célja pontosan az, hogy időben fedezzünk fel olyan elváltozásokat, amikor még jó eséllyel gyógyíthatók. Azzal zártuk a beszélgetést, hogy mindenképp meg fog gyógyulni!

3 hét se telt el, amikor megkeresett, hogy volt szakorvosnál, aki a mintavételt megismételte, melynek hamarosan meglesz az eredménye. Az ismételt vizsgálat ugyanazt igazolta, mint az általam levett minta. A szakorvos HPV tipizálásra is küldött vizsgálati anyagot, amely HPV18-ra pozitív eredményt mutatott. A szakorvosi vizsgálat tehát igazolta, hogy mindenképp műtétre van szüksége, melyet novemberben el is végeztek. A műtétet követően 3 havonta kellett kontrollra járnia, melyek megnyugtatóan negatív eredményeket igazoltak.  2018 októberében HPV tipizálás is történt, amely szintén negatív lett. A következő szakorvosi kontroll egy év múlva esedékes panaszmentesség esetén.

A hölgy jelenleg egészséges, dolgozik. 2018 októberében pedig nagymama lett. Nagyon hálás azért, hogy a mindennapokban a kisunokájára, a családjára tud figyelni.

Az esetet követően arról is beszélgettünk, ha nem lett volna védőnői méhnyakszűrés, lehet, hogy leghamarabb a lánya várandóssága kapcsán elment volna szakorvoshoz, de még ez sem biztos. Bele sem akar gondolni abba, mi lett volna akkor vele…

Harzsóné Üveges Szilvia védőnő, Berente

Védőnői méhnyakszűrés Ceglédbercelen

A védőnői méhnyakszűrést nagy lehetőségnek láttam. Az motivált, hogy még többet tudok tenni a lakosságért, a hölgyek egészségéért. A védőnői kompetenciám kiterjesztését, elismerését, megbecsülését, szakmaiságomban előrelépést vártam a programtól. Amit így 4 év távlatából nézve úgy érzem sikerült is elérnem.

Az elméleti és gyakorlati képzést 2014 végén végeztem el. 2015-ben csatlakoztam a mintaprogramhoz. Ebben az évben kb. 800 meghívólevél ment ki a hölgyeknek. Ebből a 800 hölgyből 194 jelent meg nálam szűrésen, ami 20%, míg az orvosoknál körülbelül 5% jelenik meg. Ennél sokkal több szűrendő nővel vettem fel a kapcsolatot, hívtam fel a figyelmüket a szűrés jelentőségére.

A közel 200 kenetből körülbelül 5% nem negatív volt, eltérést mutatott! Ezeket a hölgyeket szakorvoshoz irányítottam, és legtöbbjüknél a konizációra is sor került, egy esetben pedig méh eltávolítására is szükség volt. Szerencsésebb esetben gyulladást, gombás fertőzést vagy egyéb hasonló elváltozást fedeztem fel. Ez is elég nagy számban fordult elő. A kenetvételek során sok esetben szóba került a fogamzásgátlás, párkapcsolat, inkontinencia, emlő önvizsgálata, emlőszűrés jelentősége, klímax stb. Ezzel is sikerült pluszt tenni a tevékenységbe. A hölgyek rendkívül hálásak voltak a jótanácsokért. Mindenki hallgatott a javaslatomra, hogy forduljon orvoshoz, aztán visszajelzett, hogy hogyan alakult a sorsa. Ez nagyon jól esett.

Nagy hangsúlyt fektetek a diszkrécióra, intimitásra, odafigyelésre, empátiára, és ezt értékelik a megjelentek.

A munkát később is folytattam. Az önkormányzat rendkívüli módon segíti, értékeli a munkámat, látva, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy bizalommal vannak felém a hölgyek, és időben el tudjuk „kapni” a rosszindulatú folyamatokat.

Összeségében ez idáig közel 450 kenetvétel történt, ehhez hozzájárult egy másik községben való hosszútávú helyettesítés is, ahol a kolléganő szintén lefektette az alapokat az ellátott településen.

A kiszűrt esetek arányai továbbra is hasonlóan alakulnak.

Bár rendkívüli odafigyelést, precizitást, szervezőkészséget igényel, illetve nagyon nagy az adminisztrációs teher, amely szintén időigényes, mint bármely más területe a védőnői munkának. De kárpótol ezért a hölgyek hálája, elismerése, megbecsülése, a pozitív visszajelzések.

Nagyon jólesik, hogy ilyen bizalommal vannak felém a hölgyek. Ez a tevékenység rendkívül megemeli a védőnői munka minőségét, elismerését, megbecsülését.

Simonné Csontos Margit védőnő

Méhnyakszűrés az én történetem

Immár ebben az évben 28 éve tevékenykedem védőnőként. Azt a 4 évet leszámítva, amit a gyerekeimmel otthon töltöttem végig a hivatásomban dolgoztam. Fiatal lelkes végzősként helyettesítőként kezdtem egy nagy vidéki körzetben. A szüléseim után városi körzetben folytathattam a munkát. Így megismertem mindkét védőnői lét előnyét és árnyoldalait is egyaránt.

Jelenlegi körzetemben idén 10 éve munkálkodom. Az előttem itt dolgozott kolléganő úttörőként elvégezte a méhnyakszűrés tanfolyamot és nagy sikerrel látta el a munkát a körzetben. Amikor elkezdtem itt dolgozni, a gondozottak körében igény merült fel arra, hogy szeretnék, ha nem szakadna meg a szűrés lehetősége. Úgy gondoltam, követem a kolléganő példáját, így belevágtam a tanfolyamba.

A képzés nagyon tetszett, majd jött a gyakorlat, amitől bevallom, nagyon féltem. Leginkább az foglalkoztatott, hogyan tudok egy nő testébe behatolni úgy, hogy ne okozzak neki fájdalmat, de elég hatékony legyek, hogy a mintavétel jó legyen. Az oktató nőgyógyászom aztán egy pillanat alatt megoldotta a helyzetet, fogta a kacsával együtt a remegő kezemet, majd határozott mozdulattal átsegített az első tűzkeresztségen.

Amikor elkezdtem az önálló munkát minden eset egy óriási stressz volt. Aggódtam, hogyan sikerül a gyakorlati kivitelezés, megtalálom-e a méhszájat?! A leletet visszavárva az járt a fejemben, vajon értékelhető? Vajon nem EC sejt hiányos? Ha nem negatív az eredmény hogyan közlöm? Mint amikor egyenként ellenőrzi az ember a nyereményszelvényeket, egyenként félve néztem sorba a visszakapott leleteket.

Idővel szépen belejöttem. Persze ha váratlan nagyobb mennyiségű vérzés adódik, vagy ha jön egy-egy érzékenyebb nő, aki nehezen viseli a vizsgálatot, mindig akad izgulni való.

A körzetemben gyorsan elterjedt a híre, hogy nálam is lehet szűrést kérni, így az első kör után, amikor eltelt az első három év, már maguktól jelentkeztek a nők, hogy szűrésre jönnének.

A mindennapokban az okozza a nehézséget, hogy napközben nehéz a nőket megtalálni. A meghívottak 25-60 év közöttiek, általában dolgozó, aktív nők. Az utolsó évben gond volt az is, hogy nem kaptak postai értesítést, így csak általam tudtak értesülni a szűrés lehetőségéről. Mindkét problémát úgy oldottam meg, hogy készítettem egy pár soros meghívót, az elérhetőségemmel, és amikor a családlátogatásaimat végeztem az adott utcában, bedobáltam a postaládákba a meghívókat azoknak, akik a listán szerepeltek.

A szűrés lehetőséget biztosít arra, hogy a körzetemben élő idősebb, nem csak a fertilis korú nőket megismerjem. Több segítséget tudok nyújtani a nővédelmi gondozás keretein belül a klimaxos, vagy más egyéb problémákra. Nagyon jó lehetőség a találkozás arra, hogy a prevencióról is több szó essen.

A munkámat ezáltal jobban elismerik a körzetemben, így védőnőként úgy érzem, nagyobb a gondozottak felől is a munkám megbecsülése.

Bertók Béláné Zsuzsa, Zala megye

Beszámoló a védőnői méhnyakszűrés tapasztalatairól - képzés, szűrés, oktatás

Nagyon örültem a felkérésnek, hogy oktatóként részt vehettem "A védőnők felkészítése a népegészségügyi célú méhnyakszűrés szervezésére és végzésére” című továbbképzés megvalósításában.

26 éve dolgozom védőnőként. 2008-ban az elsők között végeztem el a képzést, akkor egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban, Tiszabezdéden dolgoztam! Láttam az emlőszűrés szervezése kapcsán, nagy szükség lenne arra, hogy elérhetőbbé tegyük a nők számára a méhnyakrák szűrését is. Mert amíg egy városban könnyebben elérhetőbbek ezek a vizsgálatok, addig a falvakban ez kevésbé elérhető. Ennek oka részben a távolság, a munkából való hiányzás, a szociális helyzet, a felvilágosítás hiánya.

Ebben látom nagyon fontos szerepét a védőnőnek. Hiszen a védőnő az, aki folyamatos kapcsolatban áll a családokkal, aki a gravidán kívül a nagyszülőkkel, nagymamákkal is kapcsolatba kerül. Ezáltal lehetősége nyílik a méhnyakszűrő vizsgálat fontosságának hangsúlyozására. A méhnyakrák kialakulásának a megelőzésére!

A jéghegy csúcsa, ha a védőnő még végzi is a méhnyakszűrő vizsgálatot! Hiszen akkor már többszörösen is tett azért, hogy minél kevesebben haljanak meg méhnyakrákban Magyarországon.

Amikor a faluban végeztem ezt a szűrést, nagyon sokan eljöttek. Véleményem szerint, részben a személyes megszólítás miatt, másrészt pedig azért, mert helyben volt, nem kellett utazniuk, nem kellett szabadságot kérniük, hogy eljöjjenek a szűrésre. A megbeszélt időpont a nő saját idejéhez volt igazítva. Egymást is buzdították arra, hogy jöjjenek el a szűrésre.

Nagyon pozitív élményem maradt, és amikor 2011-be Győrbe kerültem védőnőnek, akkor ezért is jelentkeztem arra, hogy a körzetemben itt is végezhessem a szűrést. Ehhez a munkáltató és a szakma részéről meg is kaptam a támogatást. Azután csatlakoztak még védőnők Győrben a szűréshez.

Számomra fontos feladat a nők felvilágosítása, a méhnyak és emlőszűrés népszerűsítése.

Ezért volt nagyon jó ez a képzés, mert minél többen végezzük ezt a szűrést, annál nagyobb az esély remélhetőleg a betegségek megelőzésére, illetve a korai stádiumban való felfedezésére, gyógyítására.

Győrben véleményem szerint nagyon aktívan vettek részt a védőnők a képzésben. A gyakorlati bemutatásnál mindenki elvégezte a kenetvételt, érdeklődve kérdeztek a tapasztalataimról.

Köszönöm a lehetőséget! Remélem, én és a védőnő kollégáim továbbra is segítünk a nőknek abban Magyarországon, hogy eljussanak a megfelelő időben a szűrővizsgálatokra. Bízva abban, hogy csökkenni fog a méhnyakrákban való elhalálozások száma.

Kertészné Kátai Erika védőnő

Beszámoló a méhnyak szűrési tevékenységemről Olasz községben

Területi védőnőként dolgoztam 29 éve, amikor 2014-ben jelentkeztem a méhnyakszűrés elméleti képzésére. Akkor úgy éreztem, hogy a gyakorlati tevékenység távol áll tőlem.

A kommunikációs tréning elsajátítása után döntöttem el, hogy szívesen kipróbálnám magam más területen, ehhez a csökkenő gyermeklétszám is hozzájárult. Körzetem három 500-600 fős településből, 130 fős általános iskolából, 50 fős óvodából, valamint a 0-6 évesek száma 90 főből áll.

Gyakorlatomat a Mohácsi Kórház Nőgyógyászati Szakrendelésén végeztem, ahol sok támogatást és megbecsülést kaptam. Segítséget nyújtottak az önkormányzatok falugondnokai, akik busszal szállították a csatolt községekből a hölgyeket.

A szűrendők meggyőzését, az önálló kenetvételt kihívásnak éreztem. A felújított védőnői tanácsadóban a higiénés és tárgyi feltételek, egyszer használatos eszközök biztosítottak voltak számomra. Igyekeztem nyugodt légkört és elegendő időt szánni a kötetlen beszélgetésre a szűrést megelőzően is. Nem csak nőgyógyászati témában tudtam személyre szabott tanácsot adni.

Kezdetben kudarcnak éreztem az EC sejthiányos kenet eredményeket. Úgy gondolom, a nem megfelelő világítás, a rutintalanság is közrejátszott ebben. A fejlámpát állólámpára cseréltem és beszéltem az oktató nőgyógyásszal, aki a negatív érzéseket eloszlatta bennem.

Sikernek könyveltem el, hogy meg tudtam győzni olyan személyt, aki a merev alsó végtagja miatt nem volt nőgyógyásznál, nálam viszont járt kenetvételen. Találkoztam pikkelysömörös hölggyel is, aki szégyellte a testét, tapasztaltam méhelőesést, HPV gyanút és ennek kapcsán tovább küldtem szakorvoshoz.

Éves szinten 15-20 kenetvételt végzek. Egyetlen nem-negatív eredménnyel rendelkező hölgynek műtétet végeztek el, azóta többször találkoztunk, hálás nekem.

Nagyon örülök a döntésemnek, a szűrést a mai napig végzem. Fontos és célravezető kezdeményezésnek tartom a védőnői kenetvételt, új színt, presztízsnövekedést és személyiségfejlődést hozott a munkámban.

Lengyelné Guth Éva

területi védőnő

Partner oldalak

KOMPLEX NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRÉSEK @2022

sz2020 also infoblokk