Az első lépés a székletvér vizsgálata. A székletben a vér több ok miatt is megjelenhet. Okozhatja többek között aranyérbetegség, a vastagbél gyulladása, de akár származhat a gyomorból vagy a szájüregből is (pl. fogínyvérzésből). A kisebb intenzitású vérzések szemmel nem látható elszíneződést okoznak a székletben, ennek kimutatására laboratóriumi módszerek szükségesek.

A székletvér kimutatásához székletminta szükséges, melynek vételéhez szükséges eszközt egy egységcsomagban kap meg. Amint átvette az egységcsomagját, mihamarabb végezze el a mintavételt és adja postára azt!

Fontos annak ismerete, hogy mit nevezünk a szűrés során „negatív”, illetve „nemnegatív” leletnek. Egy lelet vagy eredmény akkor nemnegatív, amikor a keresett elváltozás megléte nem zárható ki. Negatív leletről pedig akkor beszélünk, amikor az elváltozás megléte az adott mintában kizárható.

Nemnegatív eredmény esetén az esetleges vérzés hátterének tisztázására szükség van a második lépésre, azaz a vastagbél vizsgálatára (vastagbéltükrözés, más szóval kolonoszkópia). A vizsgálat során, béltisztítást követően, a vastagbél belső felszínét endoszkóppal nézik át.  Ha olyan eltérést találnak, ami a vastagbél szövetéből kitüremkedik (szövetkinövés, más néven polip), azt azonnal el is tudják távolítani, így az nem tud daganattá alakulni. A vizsgálat egyénileg eltérő módon okoz kellemetlenséget, ezért kérés esetén bódításban, illetve intézménytől és kórtörténettől függően altatásban is el lehet végezni.

Hogyan vehet részt a vastagbélszűrésben?

  • Amennyiben háziorvosa csatlakozott a programhoz, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ meghívót küld Önnek.
  • Amennyiben háziorvosa még nem csatlakozott a szervezett vastagbélszűrési programhoz, de Ön életkora alapján jogosult rá, úgy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ lehetőséget biztosít a részvételre. Ez esetben postai úton tájékoztatót küld Önnek, amelyben talál egy igénylőlapot és egy térítésmentesen visszaküldhető válaszborítékot. Az igénylőlapot kitöltve, postai úton tudja jelentkezési szándékát megerősíteni. Ezt "direkt meghívásnak" nevezzük.
  • Lehetősége van továbbá részvételi szándékát egyénileg, elektronikus úton is jelezni a vbjelentkezes.nnk.gov.hu online jelentkezési felületen.