Hazánkban a vastagbélrák a második leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatos megbetegedés. Leginkább a 40. életév után jelentkezik, jellemzően 50 és 70 éves kor között a legmagasabb az előfordulási gyakorisága, utána fokozatosan csökkenni kezd.

Nagyon fontos tudnia, hogy a rosszindulatú vastagbéldaganatok lassan alakulnak ki és a kezdeti időszakukban többnyire nem járnak Ön által is érzékelhető tünetekkel.

Ugyanakkor a vastagbél daganatai igen hatékonyan szűrhetők, s ez által meg is előzhetők! De mit is jelent pontosan a „szűrés” kifejezés?

A „szűrés” az a folyamat, amikor még nem is beszélünk igazán betegségről, viszont meg lehet állapítani, hogy Önnél fennáll-e olyan kezdeti állapot, ami még semmilyen panaszt vagy tünetet nem okoz – viszont rosszindulatú daganattá alakulhat.

Miért is fontos ez? A daganatos elváltozások a szervezetünk egészséges állapotából indulnak ki, majd a testünket érő környezeti hatások következtében alakulhatnak át rosszindulatú daganattá. Ez a folyamat éveket vehet igénybe és sokáig tünetmentes lehet. A panaszok gyakran későn észlelhetők, ekkor a betegség előrehaladott stádiumban lehet és gyakran halállal végződhet. A szűrés éppen abban tud segíteni, hogy még a kezdeti, tünetmentes időszakban felismerhető legyen, hogy Önnél található-e olyan elváltozás a vastagbélben, amely később súlyos problémákat okozhat.

Minél korábban fedeznek fel egy elváltozást, annál nagyobb a teljes gyógyulás esélye.